• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Színvonalas esemény volt a városközpontban: Reformáció Napok
2012.10.30.
A Gárdonyi Református Gyülekezeti Ház számos színvonalas eseménynek adott helyet a múlt héten. A keret a Reformáció Napok elnevezésű hármas esemény volt, melynek első napja a hitéleti reformáció, a második nap a család reformációja, míg a harmadik a gazdaság megújulása jegyében zajlott.

Az első nap a nemrég megválasztott református lelkész, Karl Melinda beiktatásával indult. Peterdi Dániel, egyházkerületi főjegyző  iktatta be nagytiszteletű lelkész asszonyunkat.

Az esemény vendégei gyülekezetünk tagjain kívül meghívott vendégeink, közeli gyülekezetek lelkészei és városunk polgármestere, Tóth István, volt nejével.

A délután a Gyülekezeti Ház avatásával majd kiállításmegnyitóval folytatódott. Kőfaragó József festőművész kiállítása nyílt “Az Aranykortól az Apokalipszisig” címmel – a festmények témáit Hamvas Béla - Sciencia Sacra című esszékötete inspirálta. Ld. a videorészleteket a délutáni eseményekről: http://youtu.be/v3edTzgPdqM


A második napon
, melynek mottója a család reformációja volt – helyszín az Élet Fája Gyülekezeti Ház, Gárdonyban – 15 órától Irodalmi Kávéházat tartott Dr. Vargáné Vészi Magdolna irodalom- és drámapedagógus. Ez egyben sorozatindító esemény is volt.
Egy kis esztéta felvezetést követően Örkény István “Meddig él egy fa?” című művét Kelemen István színművész mondta el.
Ezután a megjelentek a sorozatvezető szakértő vezetésével a történethez kapcsolódó érzéseiket mondták el, közösen próbáltak a rövid prózai mű mögöttes gondolatait “felderíteni”.
A következő Irodalmi Kávéház  az adventi időszakban lesz. Karl Melinda lelkész felkérte Kelemen István színművészt, hogy a továbbiakban is legyen az eseményeken boncolgatott művek művészi tolmácsolója. Ld. a videorészleteket az eseményről: http://youtu.be/DQcunJwfAMU

17 órától Hűvösvölgyi Ildikó Reményik Sándor estjét adta elő Csendes csodák címmel. A művésznő saját válogatását zenei betétekkel fűzte össze, Szabó Gyula Győző segítségével, aki a Madách Kamaraszínház rockszínpadának tagja.
Az est valóban a csodák jegyében telt el, a Ház szellemiségéhez méltó színvonalon kaptunk érzelmeket és gondolatokat széles skálán a művészektől.
Egy masszív keretben kóstolgathattunk a korán elhunyt – még csak 51 éves volt – költő vívódásokkal teli, de mindig a magyarságért dobbanó szívvel élt életének nektárjából. Ld. a videorészleteket az eseményről: http://youtu.be/UMpfmiDUMLY 


A harmadik napon
, október 22-én délután 15.30 órai kezdettel a TÁMOP pályázati programunk keretén belüli “Saját lábon eredményesen” témában rendeztünk összejövetelt. Hívó szavunkra számos vállalkozó, egyesek deklaráltan iparosok, jött el s vett részt – a, mint kiderült, szűkre szabott másfél órás beszélgetésen.
A sokféle szakmaterületről és háttérrel érkezők beszéltek tevékenységükről, a bemutatkozás során is már felvetődtek a jellemző problématerületek, melyek nap mint nap megoldandók életükben.

Az ország reformációja alkalmak keretében a második programunk  16 órától dr. Bogár László aktuális gazdaságpolitikai történések háttérelemzése volt. Telt ház előtt kis késéssel indult az előadás. A kérdések előtti rész háromnegyed órára terveződött, végül bő egy órára sikerült.

Utána következtek a kérdések, s közönség és előadó annyira egymásra hangolódott, hogy két és fél óra után alig akart véget érni a rendezvény. Jelenkori életünk számos aspektusból átbeszélésre került, a jellemzően bogárlászlós “újbeszél” nyelvezettel és számos rendkívül plasztikus irodalmi, megértést segítő idézettel.

A tanulság mindenki számára egyértelmű: amíg a többség számára nem világos a dolgok mikéntje, addig megfelelő teendők listája sem állítható fel. S ebből a szempontból különösen fontos, hogy valós megértésünk legyen olyan múltbéli történésekről, amikor elbuktunk.
Alapvetően hasonló helyzetben voltunk a Hunyadiak korában, 1848-ban, trianon vagy 1956 előtt – ha ezen események tanulságait nem tudjuk hitelesen felidézni, jelen szorongató helyzetünkből sem remélhető kilábalás. A problémás időszakok persze már előre vetítették jövőbeli lehetséges Bogár László előadások témáit. Reméljük legkésőbb kora tavasszal ismét.
Ld. a videorészleteket az eseményről:  http://youtu.be/Ge28asxIvys

A háromnapos eseményről az Egyházközség honlapjának tudósításaiban számtalan fotó található még: www.gardonyrefhir.hu
Fel