• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Szombaton 21 órakor Méta népzenei gála Dinnyésen
2012.07.06.
Szeretettel hívunk mindenkit július 7-e szombat este 9 órára a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Központ szabadtéri színpadára a XI. Méta népzenei és néptánc tábor gálaműsorára.

Közel 100 gyermek, fiatal, felnőtt tanult itt és gyakorolt itt egy hétig, az eredményt szeretnék bemutatni az érdeklődő közönségnek, melyre szeretettel várnak mindenkit.

A Méta tábort idén 21-ik alkalommal tartották meg, második éve ad helyszínt a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Központ.

Az tábor oktatói csaknem 30 éve foglalkoznak hangszeres népzenei oktatással, az ország legnevesebb iskoláinak tanárai, tanszakvezetői.

A Méta sajátos módszertant dolgozott ki, hosszú évek tapasztalatai alapján. Csoportos oktatás folyik, hallás után, kézről, lényege az utánzás. Az utolsó napon a táborlakók részére a tanárok "feljátsszák" az elmúlt hét anyagát, hogy otthon is tudjanak gyakorolni, emlékezni. Ugyanezeket a dallamokat megkapják kottában és eredeti felvételen is.

Az együttes szakmai célkitűzése, hogy módszertanát, a táncházas népzene oktatásra kidolgozott speciális technikáit továbbadja, és elérhetővé tegye mások számára is, Magyarországon és külföldön egyaránt. 

A tábor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy telt házzal működik immár 21 éve.

mtatbor2.jpg
Fel