• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Kisgyermekes sportlehetőség - nyáron és mindörökké
2012.06.18.
NEMZEDÉKEK SPORTJA : vasárnaponként 16.30-tól 18.30-ig rendszeres sport- és közösségi lehetőség Gárdony központjában. Helyszín: a Református Templom mögötti füves udvar (bejárat a kettős keresztnél). A két óra folyamán kis- és nagy gyermekek, szüleik, ismerőseik, alapvetően bárki megjelent és sportolhat.

A foglalkozás nem csak sport, hanem közösségi alkalom, beszélgetéssel, kis vendéglátással. A 2 óra részét képezi 1 óra tematikus foglalkozás, melynek kimondott célcsoportja az óvodai közép- és nagycsoportos, illetve kisiskolás fiúk és lányok – de akár kisebb és nagyobb gyermekek és fiatalok, sőt felnőttek bekapcsolódása is „belefér” a két órába.

A sportfoglalkozás céljai:070413ovisok_160.jpg
- ismerkedés a biztonságos esés és ütközés alapjaival,
- kéz- és lábügyességi labdatechnika,
- az alapelemek megismerése után együttműködési gyakorlatok
Az eszköz a rögbi sport – melyet kicsik és nagyok ösztönösen könnyen elsajátítanak, nagy élvezetükre. A foglalkozás többi része irányított szabadfoglalkozás.

A nyár folyamán is rendszeresen megtartásra kerül, s nyitott városunkban átmenetileg megfordulók számára is. 120520SportPihenoben200.jpgA téli időszámítás bekövetkeztével illetve rossz idő esetén a Gárdonyi Iskola tornatermébe költözünk. A foglalkozás ingyenes, természetesen adományokat elfogadunk. A helyi Református Egyházközség ad otthont neki, de mindenki számára nyitott. A foglalkozásokra hozott sütemény, üdítő segíti közösségi jellegének erősödését. 

Sok szeretettel várjuk a gyerekeket, szüleiket és ismerőseiket!
Kapcsolattartás: sport@gardonyrefhir.hu  vagy 30-218 4060



(a képek illusztrációk)
Fel