• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Pálinkáért még senki sem kapott ilyen magas elismerést
2012.03.14.
Teljes jogú mester egykoron csak hosszú külföldi vándorút – tanulmányút – után lehetett a hazai tanulást befejező céhlegény. Hazatérte után új fogásokat, technológiát honosított meg szakmájában. Vértes Tibor is egyfajta céhlegényként németországi, ausztriai tapasztalataival tarsolyában alapította meg társaival az Agárdi Pálinkafőzdét és tette világhírűvé. A világbajnok főmester munkásságáért tegnap Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át.

A Schmitt Pál köztársasági elnök által adományozott kitüntetést dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át tegnap délelőtt a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Vértes Tibor az egyik alapító-tulajdonosa az idén 10 éves és a legrangosabb díjakkal elismert Agárdi Pálinkafőzdének. A pálinka és párlat csúcseseményén, a Destillata nemzetközi párlatversenyen 2009-ben őt választották az év főzőmesterének, és ezzel a szakmában elérhető legmagasabb elismerésében részesült.
Vértes Tibor az első pálinka főzőmester Magyarországon, aki ebben a megtiszteltetésben részesült. A magas kitűntetést a pálinka minősége és fogyasztási kultúrája iránti elkötelezettségével érdemelte ki.    A magyar és nemzetközi szakma élvonalába tartozó Vértes Tibor elhivatottságának köszönhetően az elmúlt évtizedben, hazánkban is megváltoztatta a minőségi pálinka készítésének és fogyasztásának kultúráját.    - A főzdénkben készülő pálinkák iránti kereslet, valamint hazai és külföldi sikereink megerősítettek hitemben, hogy jó úton járok, hiszen a pálinka megítélése, valós értéke nagymértékben nőtt és továbbra is felfelé ível. Megjelent az az értő és igényes közönség, amely a minőség mellett voksol és a szakma is merőben átalakult. Megtiszteltetés számomra, hogy Magyarország mezőgazdasági és társadalmi vezetői is elismerik munkámat – mondta a főzőmester az ünnepségen.   Agárdi Pálinkafőzde eredményei azt mutatják, hogy a pálinkakészítés ma már többet jelent a hagyományok és a modern technológia ötvözésénél. Az Agárdi pálinka Magyarország megkerülhetetlen, mértékadó márkájává vált, neve a legmagasabb minőségre nyújt garanciát. Ebben legnagyobb része a főzőmesternek van.   A negyvenhatodik évében járó Vértes Tibor tíz éve fáradhatatlanul képzi a gasztronómiát és vendéglátást tanulókat a kultúrált és ízléses pálinkafogyasztás elsajátítására. Mindemellett az Agárdi Pálinkafőzde a Corvinus (a volt Kertészeti) Egyetem szakmai partnerévé, hallgatóinak gyakorlati képzést biztosító helyszínévé vált. Tevékenységét számos szakmai elismerés is bizonyítja, amelyek közül kiemelkedik a pálinkák és párlatok nemzetközi megméretése, a Destillata, ahol 2009-ben 15 országból több mint 180 résztvevő cég mintegy 1500 termékéből az általa képviselt Agárdi Pálinkafőzdét választották az „Év pálinkafőzdéjévé”, Vértes Tibort pedig az „Év főzőmesterévé”.

Forrás: V-tó

 

Fel