• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Gárdonyi Református Jótékonysági Bál – először (újra)
2010.07.20.
Augusztus 14-én a hajdan volt szokás életre kel, a református közösség ismét megrendezi hagyományos bálját.

A bál helyszíne az Önkormányzat épületével átellenben lévő, nemrég felújított Ponty étterem. A bál első harmadának programja nyilvánvalóan az étkezés által meghatározott, míg a fennmaradó rész, tervek szerint 2 órai befejezéssel, a zene és tánc által meghatározott. Mindezeket kis előadói blokkok szabdalják – báli szokásoknak megfelelően.100711RefBalPonty.jpg
A belépőjegyek ára a közösség tagjainak és szimpatizánsainak egységesen 3000 forint fejenként, mely természetesen a vacsorát tartalmazza. Mindazoknak, akik a bál jótékonysági céljait támogatni szeretnék, de nem tudnak eljönni, 1000 forintos pártolójegy(ek) vásárlása ajánlható.
A jegyek megvásárolhatók az istentiszteleteket követően vagy hétfőtől – péntekig,   9 – 17 óráig  a Szivárvány Ajándék  és Ötlettárban, a Gárdony, Szabadság út 1. szám alatt. Érdeklődni a 20-517 9441 telefonszámon lehet!

100711RefBal.jpgMinden magára adó meghívón szerepel az úgynevezett „dress code”, azaz az elvárt öltözék. A bálok klasszikus öltözéke a szmoking, de talán ez kissé túlzás lehet a mi esetünkben. Vélhetően férfiaknál - fiúknál a sötét öltöny nyakkendő, míg hölgyeknél - lányoknál a hosszú női ruha tekinthető „megfelelő” öltözéknek, de persze egyéni ízlés és lehetőség szerint variálható.
Fel