• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Tájékoztatás az ellenőrzött bejelentésről
2020.05.15. 09:45
Tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy megjelent a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségekről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V. 8.) Kormányrendelet (továbbiakban: Rendelet).
A Kormányrendelet 2020. május 18-án lép hatályba és a települési önkormányzat jegyzőjére is kiterjed a hatálya, azokban az ügyekben, ahol a jegyző államigazgatási hatáskörben jár el.
A szabályozás célja, hogy a kérelmezett tevékenység bejelentéssel is végezhető legyen, az engedély alapján gyakorolható tevékenységek ún. ellenőrzött bejelentés alapján legyenek gyakorolhatók.

A Rendelet hatálya az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szerinti, kérelemre induló, engedély kiadására irányuló eljárásokra terjed ki.

A Rendelet értelmében az engedély megnevezéssel bíró határozaton túlmenően engedély valamennyi olyan – hatósági jóváhagyásról, hozzájárulásról, elismerésről szóló – határozat, amely az ügyfél számára valamely tevékenység végzését lehetővé teszi, vagy részére valamely jog gyakorlását biztosítja.

A Rendelet felsorolja azokat az ügyeket (pl: anyakönyvi engedélyezés, gyámügyi és gyermekvédelmi eljárások, hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással összefüggő ügyek), amelyekben nem kell alkalmazni rendelkezéseit.

A szabályozás vonatkozik mindazon hatósági ügyekre, amelyek kérelemre indulnak, és az eljáró hatóság engedélyről, hatósági jóváhagyásról, hatósági hozzájárulásról, hatósági elismerésről hoz határozatot. A települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó eljárások közül a Rendelet hatálya kiterjed pl. a telepengedélyezésre, az üzletek működésének engedélyezésére, a vízjogi engedélyezésre.

Az ellenőrzött bejelentés elektronikus úton tehető meg. Elektronikus úton megtett bejelentésnek minősül az ügyfélkapu útján, elektronikus űrlap útján, általános célú elektronikus kérelem űrlap szolgáltatás útján, valamint e-mail útján megtett bejelentés is.

A Rendelet szerint az ellenőrzött bejelentések fogadására a polgármesteri hivatalban létrehoztunk egy kizárólag erre a célra szolgáló e-mail címet, bejelentes@gardony.hu, amely a beérkező bejelentésről az ügyfél részére automatikus elektronikus visszaigazolást küld.

A bejelentésnek az engedélykérelemre jogszabályban előírt adatokat kell tartalmaznia, melyhez csatolni kell az előírt mellékleteket. A bejelentéshez nem kell mellékelni azokat a dokumentumokat, amelyek beszerzése a veszélyhelyzet körülményei folytán az ügyfélre nézve aránytalanul terhet ró, viszont ezek tartalmáról a bejelentésben nyilatkozni kell.

A bejelentésért az engedélyezési, valamint a kapcsolódó szakhatósági eljárások illetékének vagy igazgatási szolgáltatás díjának 50 %-át kell leróni vagy megfizetni. Ha a Rendelet alapján engedélyezésre kerül sor, a díjat a jogszabályban megállapított díj 100 %-ára kell kiegészíteni.

Az ellenőrzött bejelentés beérkezését követően azt kell vizsgálnunk, hogy fennállnak-e az automatikus döntéshozatal, illetve a sommás eljárás feltételei, amennyiben igen, úgy az engedélyről a határozatot kiadjuk.

Amennyiben nem állnak fenn az automatikus döntéshozatal, illetve a sommás eljárás feltételei, és az engedélyezésben szakhatóság vesz részt, az ellenőrzött bejelentést a szakhatóság részére továbbítjuk a lehető legrövidebb időn belül.

A közérdek érvényre juttatása érdekében a továbbiakban azt kell vizsgálnunk, hogy fennállnak-e a Rendeletben foglalt azon feltételek, amikor is az eljáró hatóság a kérelmezett tevékenység végzését megtiltja. Az erről szóló végzés meghozatalának határideje szakhatóság közreműködése esetén az ellenőrzött bejelentéstől számított tizenkét nap, ha az engedélyezésben szakhatóság nem vesz részt, nyolc nap.

A tevékenységet megtiltó végzés közlését követően engedélyezési eljárást kell lefolytatnunk, az ellenőrzött bejelentést kérelemnek kell tekintenünk.

Amennyiben nem kerül sor a tevékenység megtiltására, az ügyfelet értesítjük arról, hogy az engedélyköteles tevékenységet – engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül – végezheti. Az értesítés határideje szakhatóság közreműködése esetén az ellenőrzött bejelentéstől számított tizenkét nap, ha az engedélyezésben szakhatóság nem vesz részt, nyolc nap.

A hatóság az értesítéseket elektronikus úton, vagy ha ennek feltételei hiányoznak, szóban vagy távközlő berendezés útján közli a kérelmezővel.

A Rendelet szabályozza a hatóság hallgatását is, mely szerint az értesítés közlésének hiányában a fenti határidők lejártát követő napon az értesítést közöltnek kell tekinteni.

 

 

Jankovics Zoltánné

jegyző

 

Fel