• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Dunaújvárosi győzelmet hozott a megyei rangadó
2013.11.18. 10:52
Duna-Pent NKSE - Pázmánd-Gárdony NKSE 28:27 (13:1). Igazi rangadót ígért a mérkőzés. A Duna-Pent a 4. míg a Pázmánd az 5. helyet foglalta el a tabellán. A fordulatos mérkőzésen a várt küzdelem nem is maradt el, amit a kevesebb technikai hibával játszó hazaiak nyertek meg 

 Duna-Pent NKSE - Pázmánd-Gárdony NKSE 28:27 (13:1)
 
Dunaújvárosi győzelmet hozott a megyei rangadó.
 
Igazi rangadót ígért a mérkőzés. A Duna-Pent a 4. míg a Pázmánd az 5. helyet foglalta el a tabellán. A fordulatos mérkőzésen a várt küzdelem nem is maradt el, amit a kevesebb technikai hibával játszó hazaiak nyertek meg. A 3:0-s Pázmándi rajt után azt gondolhatta a szép számú közönség, hogy sima mérkőzés lesz, de a hazaiak fordítani tudtak. A második félidő elején is sikerült egy 5:0-ás szériát csinálni a vendég csapatnak, de a hazaiaknak ismét sikerült fordítani. A végig sportszerű mérkőzésen a játékvezetők 2 db piros lapot is kiosztottak. Mindkét csapatnak ebben az idényben már a harmadik mérkőzése volt, amit női játékvezetők dirigáltak, ami a látottak alapján nem annak köszönhető, hogy ők az alkalmasabbak rá, hanem az, hogy a szövetség határozott célja, hogy több női játékvezető legyen, de az kérdéses, hogy ez nem fog -e a játékvezetés színvonalának csökkenéséhez vezetni.
 
A junior mérkőzésen a Pázmánd-Gárdony 47:7-re győzött és feljött a tabella 2. helyére. Az eredmény és tabellán elfoglalt helyezés mutatja, hogy Pánczél Barabás által vezetett utánpótlásképzés jó irányba tart Gárdonyban.
 
Pázmánd: Szendrei (kapus) Kőszegi K, KÁCSOR (6),Kőszegi G. (2) PÁDÁR (13/3), Flesser (3), Tényi, Mihályi (2), Gabnai (1) edző: Pánczél Barabás
Fel