• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
"Fellendülőben a Velencei-tó" - Utazás Kiállítás 2010
2010.03.02.
Gárdony idén újra egyedi standdal van jelen a Hungexpo vásárközpontban rendezett szakmai kiállításon és vásáron az "A" pavilonban, a Magyar Turizmus ZRT. Közép-Dunántúli RMI 208/A standján. A megjelenést Gárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület (helyi TDMSz) szervezte. Gárdony a turizmus szakmai és - piaci mustra közönségét számos újdonsággal lepte meg: 2010-ben a város új turisztikai létesítményekkel, vadonatúj, magas kategóriájú szálláshelyekkel és új fesztiválokkal gazdagodik. Gárdony impozáns standja előterében megtartott KDRMI standmegnyitó alkalmából Horváth András a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke örömmel üdvözölte, hogy több év után végre újra egymás mellett mutatkoznak be a Velencei-tavi kínálat legjavát reprezentáló kiállítók. Dr. Róna Iván a Magyar Turizmus ZRT. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Velencei-tó turisztikai desztináció (célterület) a lelkes és elhivatott szakmai partnerek sikeres együttműködésének eredményeként újra fellendülőben van. A térséget a vendégek és a befektetők is kezdik újra felfedezni.

A hagyományosan megrendezésre kerülő többnapos rendezvények mellett idén új, különleges fesztiválkínálattal is debütáltunk.

Az új turisztikai létesítményekkel kapcsolatos események:

A város „integrált turisztikai vonzerők fejlesztése Gárdonyban” c. EU-s projektjének keretében 2010 tavaszára elkészül:

  • a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központ,
  • a Madárvárta,
  • a Velencei-tavi Galéria,
  • és a fenti objektumokat összekötő Madárdal Tanösvény.

A Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ megnyitására május 29-30-án, a Velencei-tavi Bodzaünnep színes programsorozatával kerül sor. 29-én megnyitó ünnepi hangulatú programjai, 30-án pedig a Bodzaünnep keretében városi Gyermeknap , kultúrális programok és kézműves kirakodó vásár lesz, este pedig fellép a Csík Zenekar. További tervezett rendezvények a helyszínen: Zsongó Szünidő Gyermekprogramok a nyári szünetben, Velencei-tavi Szüret és Néptánctalálkozó: szeptember 18., Madármegfigyelő Napok, Behajtás Napja: október 1-3.

A Velencei-tavi Galéria értékeket megőrző és teremtő kulturális létesítményként: alkotó- és bemutató térként működik majd. Megnyitására a III. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál idején (április 30. - május 2.) kerül sor, majd különféle kiállításoknak és kulturális rendezvényeknek ad otthont. (Velencei-tavi JazzFACE Fesztivál, TűzART Hét: június 23-27.)

A Velencei-tó partján, Agárdon 2010 tavaszán nyílik meg újra a „Chernel István Madárvárta, amely évtizedekig a madármegfigyelés nemzetközi hírű központja volt. A felújított épület a természet iránt érdeklődő táborozók, csoportok fogadására kiválóan alkalmas. A Madárvárta májustól várja az érdeklődőket. Megnyitására szintén a Pálinkafesztivál idején kerül sor.

A Dinnyési Fertő természetvédelmi területről induló, 16 km hosszú Madárdal tanösvény gyalogosan és kerékpárral is jól járható útvonala „felfűzi” Gárdony legfontosabb természeti és kulturális értékeit.

 

III. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál

A fesztivál a 2008-as évben indult, hosszabb távú, hagyományteremtő kezdeményezésként. Központi rendezvényhelyszíne Agárd. A Pálinkafesztivál egyedülálló a fesztiválok palettáján, hiszen egyszerre négy témát ölel fel és rendkívül téma-gazdag kulturális-, zenei-, és sport-program kínálatot nyújt. A szervezők büszkék arra, hogy a Velencei-tó térségében a témákhoz kapcsolódóan változatos és bőséges kínálatot tudnak bemutatni: a Velencei-tó gazdag halállományára, a környék vadvilágára, a remek eredményeket elérő bor-pincészetekre és a világhírű Agárdi Pálinkára. A fesztivál célja, hogy megmutassa a térségbe látogató vendégeknek, hogy a Velencei-tó nem csak a forró, nyári időszakban csábító turisztikai célpont, hanem egész évben remek kikapcsolódási lehetőségek tárházát tudja felvonultatni.

A fesztivál ideje alatt a helyi szállásadók „2=3, 3=4 éjszaka” ajánlatokkal igyekeznek kedveskedni az idelátogatóknak.

Ízelítő a programokból: KulTúra – a Velencei-tó bemutatása buszos-, kerékpáros- és gyalogtúrák keretében, nyílt nap a helyi borászatoknál és az Agárdi Pálinkafőzdében - A helyszíneken egész nap fogadnak érdeklődőket (rendszeres buszjárat), főző-versenyek, furfangos kistérségi vetélkedő, vadászkutya bemutató, trófea kiállítás, kutyaiskola-bemutató, Zsongó Bárka játszóudvar, kreatív- és kézműves foglalkozások, ifjúsági-sziget - interaktív rét, impro rét, tehetség órái, üzenőfal, stb.

Helyi amatőr csoportok bemutatkozása: mazsorettek, népdalkörök, bordal előadások, néptánc együttesek, citerazenekarok, hastáncosok, tűzzsonglőrök, zászlóforgatók, zsonglőr produkciók, stb. Színielőadások: Holló Színház, Nagy Bandó András. Nemzetközi vendég-csoportok produkciói: fúvós zenekarok, folklór bemutatók, stb. Koncertek, fellépők és utcabál: Gyémánt Gospell, Fekete-Bernáth Orsolya hegedűművész, Kiss G. – Dobai Jazz Quartet, Pravo zenekar, Cha-Cha Budapest (Django Free és Balássy Betty körzeműködésével), Ismerős Arcok, Hetero Sapiens, Munkácsy Jazz Duó, Tűzveszély, Déva, Vágtázó Csodaszarvas, RetRock, Shabby Blues Band, Guilotine, Tűzijáték.További részletek: www.velenceitofeszt.hu

I. Velencei-tavi Bodzaünnep a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központban

A központ ünnepélyes megnyitására - a tervek szerint - 2010. május 29-30. között kerül sor, egy kétnapos hagyományőrző és - teremtő célú, a környék természeti és kulturális értékeit bemutató rendezvény keretében. Május utolsó vasárnapján a városi Gyermeknap is itt kap helyet. A rendezvénysorozat a „természetes egészség és hagyomány” gondolatkörre épül. A Dinnyési Fertőn és a Velencei-tó térségében található gyógynövények közül az egyik legismertebb és egyik legkedveltebb a bodza, amelynek számos felhasználási módja ismert, ezért - a helyi természetvédő szakemberek javaslata szerint - a népszerű növényről neveztük el ezt a programsorozatot.  A Bodzaünnepen 30-án sztárvendég lesz a Csík zenekar, többek között fellép a Transylmania, valamint a helyi és a tókörnyéki művészeti csoportok. A bodzából és más gyógynövényekből készülő „termékek” és a hozzájuk kapcsolódó természetes gyógymódok, más természetes alapú (növényi és állati eredetű) termékek bemutatása, az azokhoz kötődő néphagyományok bemutatása, gyógynövény túrák, vásár, és más, érdekes programok által a dinnyési központban rendezendő, hagyományteremtő célú rendezvény várhatóan egyedi színfoltként kerül föl a belföldi fesztiválok palettájára.

I. Velencei-tavi JazzFACE Fesztivál:

2010. június 24. (Szent Iván éj) – 27. között, csütörtöktől-vasárnapig tartó, zenei rendezvénysorozatot a helyi TDMSz a Gárdonyban élő jazz zenészekkel együtt szervezi, hagyományteremtő szándékkal. A rangos előadók részvételével zajló programoknak a tókörnyék 4 legismertebb turisztikai létesítménye: a Nautis Vital Hotel ****, a Velence Resort & Spa, az Agárdi Pálinkafőzde, Agárdi Gyógy- és Termálfürdő ad otthont. A fesztivált a TűzART Projekt alkotóhét a Velencei-tavi Galériában és esténként a koncerthelyszíneken. A társművészeti programok sorában lesz pl. fotókiállítás, táncelőadások, tűzzsonglőrök és gólyalábasok, DJ-k, Vizual Jam fényfestő művészek, zsonglőrtanoda, stb. A rendezvény fő támogatói a fentebb sorolt koncert helyszínek. Az esti nagy koncertek vendégművészei: Frankie Látó, Ferenczi György, Váczi Eszter Quartet, Szakcsi Lakatos Béla Trió, Tóth Vera zenekara és sokan mások.

A rendezvénysorozat idején a szállodák „JazzFACE” csomagajánlatokkal várják a vendégeket.

A programok változtatásának jogát a szervezők fenntartják.

standnyit.JPG

További információk: Tourinform Gárdony

 

Fel