• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
Gárdonyban élő Erdélyből elszármazottak I. találkozója
2015.07.30. 13:11
Kurta Judit, gárdonyi polgártársunk kezdeményezésére, 2015. augusztus 29-én, Tóth István polgármester úr fővédnökségével tartják a városunkban élő, Erdélyből elszármazottak első találkozóját a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Turisztikai Központban.

Olyan gárdonyiak jelentkezését várják a szervezők, aki Erdélyből települtek át, erdélyi kötődésűek. Egy hagyományt szeretnének elindítani ezzel: jövőre a Velencei-tó körül élő, Erdélyből elszármazottak találkozóját is megszerveznék. Cél, hogy az elszármazottak megismer-kedjenek egymással, tudjanak egymásról, mert jó egy közösséghez tartozni, egy közösségért tenni.  A főszevező hölgy 28 éve települt át hozzánk, három gyermeke van, és véleménye szerint van igény erre a találkozóra - reméli is, hogy sokan összegyűlnek. Kérnek mindenkit, hogy aki el szeretne jönni a programra, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken: Kurta Judit (06 70 363 55 07), vagy Molnár Gyöngyi (06 30 957 64 83).

A felajánlásokból megszervezett találkozón kopjafát fognak állítani, a Tordason élő, Erdélyből elszármazott Csomor Lajos alkotását. Csomor Lajos Szent Korona kutató, aranyműves, ő lesz az esemény díszvendége.

A vacsorával egybekötött esten közös éneklés, táncmulatság is lesz Kodolányi János, szászrégeni muzsikussal. Kérjük tehát, aki szeretne ehhez a közösséghez tartozni, jelentkezzen a fenti elérhetőségeken.

Fel