• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony

Pályázatok

Aktuális pályázatok | Korábbi pályázatok

Tanulmányi ösztöndíj pályázat közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére

Beküldési határidő:  2019. július 10. 12:00



Tanulmányi ösztöndíj pályázat

közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére

 

 

1.    A tanulmányi ösztöndíj pályázat keretei

Gárdony Város Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-1.5.2-16-2017-00017 azonosítószámú, „Humán szolgáltatások komplex fejlesztése a Velencei-tó térségében” című projekt keretében. A projekt 2018. és 2019. során ifjúsági, sport, egészségmegőrző, foglakoztatási, önkéntes és közösségfejlesztő programok, tevékenységek összetett rendszerével támogatja a Velencei-tó térségének fejlődését, kiemelt figyelmet fordítva a fiatalok aktív bevonására. Az ösztöndíj-pályázat célja a fiatalok motiválása a Velencei-tó térsége és településük közösségi életében való részvételre, illetve ötleteik, látásmódjuk becsatornázása a térség jövőjének kialakításába. Mindezen keresztül a cél térségben maradásuk illetve visszatérésük erősítése.

 

2.    Az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén pályázatot nyújthatnak be azok a tanulók, akik:

Ÿ  Gárdony településen rendelkeznek állandó vagy ideiglenes lakcímmel;

Ÿ  magyarországi közép-vagy felsőfokú intézmény nappali, esti vagy levelező tagozatán, illetve felsőfokú szakképzésben folytatnak tanulmányokat;

Ÿ  14. életévüket betöltötték és 30. életévüket még nem töltötték be.

 

A tanulmányi ösztöndíj a felhívás után következő pályázati űrlap és a kötelező mellékletek beadásával pályázható.

 

3.    Elnyerhető támogatás:

Ÿ  2019-es tanévkezdéshez kötődő egyszeri 50 000 forint támogatás.

Ÿ  A támogatott tanulónak a tanulmányi ösztöndíjat 2019-ben, tanévkezdési időszakban folyósítja a település  önkormányzata.


4.    Az űrlap és a mellékletek benyújtása az alábbi módokon lehetséges:

 

Ÿ  e-mailen az info@vttnonprofit.hu és a santha@gardony.hu címekre, vagy

Ÿ  személyesen a Gárdonyi Polgármesteri Hivatalban, dr. Sántha Tibor kapcsolattartó

részére hivatali munkaidőben (hétfő 7.30-17.30, kedd-csütörtök 7.30-16.00, péntek

7.30-12.00).

Ÿ  Beérkezési határidő mindkét esetben: 2019. július 10. 12:00.

 

5.    A bírálat

 

      Csak a határidőn belül, az alábbi űrlapon, a kötelező mellékletekkel együtt benyújtott pályázatok kerülnek elbírálásra!  A beadott pályázatok a 2. pontban jelzett feltételek teljesülése esetén érvényesek. Településenként legfeljebb 30 fő tanuló támogatható. Amennyiben ezt meghaladja az érvényes pályázók száma, az alábbi szempontok mentén születik döntés:

Ÿ  a tanuló tanulmányi teljesítménye

Ÿ  a motivációs levél tartalma.

 

            A pályázókat az űrlapon megadott e-mail-címen, vagy telefonszámon értesítjük.
 

Pályázati űrlap

 

Tanuló neve:_________________________________________

Telefonszáma: ______________________

Tanuló e-mail címe: _________________________________________________________

Tanuló lakóhelye:___________________________________________________________

Születési ideje és helye:______________________________________________________

Szülő/gondviselő neve: ______________________________________

Telefonszáma:__________________

Oktatási intézményének neve és címe: _________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________

Évfolyam:___________ 

Szak: _____________________________________________________

A tanulmányok várható befejezése:_______________ év_______________hónap

 

A pályázó tanulmányaira vonatkozó kérdések:

Legutóbbi lezárt félévének tanulmányi eredménye:___________________________

(az iskolai bizonyítvány, ellenőrző, vagy index szerinti tantárgyak osztályzatainak

tanulmányi átlaga)

Rendelkezik nyelvvizsgával:                                                                        igen                 nem

Nyelv:________________________

Szint/fok:______________________

Nyelvvizsga megszerzésének éve: ___________

 

 

Motivációs levél

            Kérem, írjon arról, hogy megszerezni kívánt szakmájával, képesítésével, diplomájával hogyan tudna a jövőben hozzájárulni a Velencei-tó térségének és saját települése életéhez, fejlesztéséhez. Milyen tervei, ötletei vannak, amit itt helyben szívesen megvalósítana? Tervezi-e, hogy majd itt végzi azt a munkát, hivatást, amiért most tanul? Írja le, jelenleg milyen közösségi tevékenységekben vett/vesz részt! Legyen konkrét, eredeti, sajátos!

____________________________________

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Tudomásul veszem, hogy a hiányosan kitöltött pályázati adatlap, és a szükséges igazolások hiánya a pályázatból való automatikus kizárásomat jelenti.

Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek.

Dátum: .................…………….

_____________________________            

            tanuló aláírása                                    _______________________________________

kiskorú esetén törvényes képviselő aláírása

Csatolandó mellékletek

 

-   A pályázó tanuló iskolalátogatási igazolása.

-   Iskolai bizonyítvány, ellenőrző, index fénymásolata legutóbbi lezárt félévének látható osztályzataival.

-   Lakcímkártya és SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY fénymásolata.

Emailes benyújtás esetén mindezeket szkennelve is elfogadjuk.

Letölthető dokumentumok
Pályázati űrlap
Motivációs levél
Csatolandó mellékletek listája
pályázati kiírás


Fel