Gárdony Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája - meghívó fórumra
2015.03.11. 16:59
2015 első felében európai uniós forrásból készül Gárdony város integrált településfejlesztési stratégiája, amely széleskörűen vizsgálja és értékeli a város természeti, környezeti, közlekedési adottságait, valamint a helyi társadalmi, közszolgáltatási, gazdasági helyzetet, vagyis azt, hogy mennyire képes a város megfelelni a mindennapok elvárásainak.






A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gárdony Tankerületének fenntartásában működő általános iskolákra vonatkozó felvételi
A Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja értesíti a szülőket, hogy a 2014-2015 tanévre az általános iskolai beíratkozásra 2015. április 16-án (csütörtök) 8 órától 19 óráig, 2015. április 17-én (pénteken) 8 órától 19 óráig kerül sor. Bővebb információ a letölthető mellékletekben
Az állatvédelmi törvényben foglalt rendelkezés alapján Gárdony Város Jegyzőjének nyilvántartást kell vezetnie a város területén tartott ebekről.
A DRV Zrt. tájékoztatása szerint Agárd településrészen az Álmos Vezér utcában, a Hunyadi János utcában és az Árpád fejedelem utcában, a Szövetkezet útja és a Petőfi utca közötti szakaszán 2015. március 10-én (kedden) 9:00 – 16:00 óráig ivóvízhálózat rekonstrukciós munka miatt vízhiány várható.
Gárdony Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a Gárdony, belterület 6037/5 hrsz-ú 1246 m2 alapterületű hajóállomás megnevezésű közművesítetlen, feltöltött ingatlanra. Pályázni a terület felhasználás módjának és minőségének leírásával lehet. Elvárás: vendéglátást és a hajóállomás kiszolgálását biztosító építmény helyezhető el, Gárdony Város Rendezési Tervének megfelelően.
A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási hivatalok hatáskörörébe kerül az aktív korúak ellátása. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai különválnak.
Magyarország Alaptörvénye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében törvény által meghatározott ügyekben nem csak hivatásos bírák, hanem civil ülnökök is részt vesznek az ítélkezésben, akiket négy évre választanak meg.
Értesítem a Tisztelt Szülőket, hogy az intézményfenntartó döntésének megfelelően a Gárdonyi Óvoda és tagintézményeibe a 2015/2016 nevelési évre az óvodások beíratására a következő időpontokban és helyeken kerül sor: 2015. április 20. – 22. napokon 8-16 óra között, Gárdonyi Óvoda (2484 Gárdony, Óvoda u. 25.), Gárdonyi Óvoda Gárdonyi Tagóvodája (2483 Gárdony, Posta u. 20.), Gárdonyi Óvoda Dinnyési Tagóvodája (2485 Gárdony, Vörösmarty u. 1.).

Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődő sportbarátot 2015. március 4. szerda 18 órára a Nemzedékek Házába, ahol Horog László sportriporter vendégei a fehérvári jégkorongbajnokok lesznek! id. Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Szirányi Bence (Sapa-Fehérvár AV19) a sport-találkozások sorozatunk harmadik estjén! (A büfét Kemencés Teki biztosítja)
Február 28-án, szombaton legalább 400 néző izgulta végig a Játékos Sportverseny Diákolimpia országos elődöntőjét Gárdonyban. Három megye -Veszprém,Győr-Sopron, Fejér- hét csapata küzdött egymással. Fejér megyét az agárdi Chernel István Általános Iskola és Gimnázium és a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola csapata képviselte.
A MÁV-START Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy 2015. március 7-től 2015. március 8-ig Lepsény állomás átépítési munkálatai és Budapest-Déli – Kelenföld állomások közötti pálya kizárása miatt a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
2015. február 27-én, pénteken 18 órakor, a Nemzedékek Házában (Gárdony, Gárdonyi G. u. 1.) Bányai Balázs történész, a Szent István király Múzeum muzeológusa tart vetített képes előadást a Nádasdy gyermekek neveléséről, melyre tisztelettel hívunk minden kedves érdeklődőt.