Tájékoztatás az óvodák és bölcsődék újranyitásáról
Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a 215/2020. (V. 20.) Korm. rendeletben foglaltak alapján a város területén levő óvodák és bölcsődék 2020. május 25. napjától a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek. Az intézmények az óvodai, illetve a bölcsődei nevelésben való részvétel jogszabályi feltételei szerint fogadják a gyermekeket.







Tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy megjelent a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségekről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V. 8.) Kormányrendelet (továbbiakban: Rendelet).
A MÁV Zrt. értesíti tisztelt utasait, hogy 2020. május 27-én Budapest-Kelenföld – Székesfehérvár állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 30a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalon a 4570 és a 4519 sz. vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Gárdony – Székesfehérvár állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek. 
Az új koronavírus-járvány, amely rövid idő alatt világméretűvé vált, alapvetően változtatta meg mindannyiunk életét. Hazánk négy, orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatot indított a 14 éves és annál idősebb lakosok körében május 1. és 14. között.
Gárdony Város Polgármestere 2/2020. (III. 17.) számú határozatával döntött a város területén levő óvodák és bölcsőde működésének ideiglenes szüneteltetéséről. Az intézmények zárva tartásának időtartamára a bölcsődés, óvodás korú gyermekeknek különösen indokolt esetben történő elhelyezését biztosító intézményként a Gárdonyi Óvoda Agárd, Óvoda u. 25. szám alatti székhelye lett kijelölve. 
Tájékoztatjuk a Tisztlet Lakosságot, hogy a piacokat 65 év feletti személyek nyitvatartási napokon 7:00 – 9:00 óráig terjedő időtartamban, 65 év alatti személyek vasárnap 9:00 – 13:00 óráig terjedő időtartamban, egyéb nyitvatartási napokon 9:00 – 14:00 óráig terjedő időtartamban látogathatják.
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a 40/2020. (III. 11.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a veszélyhelyzet idejére biztosított polgármesteri jogkörömben eljárva Gárdony Város Önkormányzat Polgármestere 12/2020. (IV. 06.) határozatával a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének támogatásáról döntött, az alábbiak szerint:

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet helyi önkormányzatokat érintő részletei az alábbi linkre kattintva elérhetőek.
