• Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony
  • Gárdony

Hírek

Csoóri Sándor arcképével bővült a Fejér megyei Irodalmi Emlékfal Agárdon

2017.02.05. 13:04
2017. február 4-én avattuk a Fejér megyei Irodalmi Emlékfalon elhelyezett, a Kontur András szobrászművész alkotta Csoóri Sándor arcképet. A nemzet művészének emléket állító alkotást Balog Zoltán miniszter leplezte le, köszöntőt Tóth István, Gárdony város polgármestere mondott. Az avatás után a Velencei-tavi Galériában az L. Simon László szerkesztette irodalmi olvasókönyv második, bővített kiadását mutatta be a szerkesztő, amelyről Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész beszélt. Közreműködött Kelemen István színművész. Pohárköszöntőt mondott Dr. Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány elnöke.

Emlékezés a doni hősökre Gárdonyban

2017.01.12. 10:08
Tisztelettel hívunk a 2017. január 12-én 16 órára, a 2. magyar hadsereg emléknapján tartott városi ünnepségünkre. Gárdonyban, a római katolikus templom mögötti emlékműnél emléktűz gyújtásával és virágelhelyezéssel tisztelgünk a Don-kanyarban hősi halált halt honfitársaink emléke előtt.
 

Államalapító Szent István király ünnepe Gárdonyban

2016.08.12. 13:24
Gárdony Város Önkormányzata és a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ szeretettel meghívja Önt és kedves barátait, családját augusztus 19-én a Velencei-tavi Galériába, az Ezeréves Ámen - múltunk és jelenünk István király gondolataiban, irodalmi zenés estre, majd augusztus 20-ai, Államalapító Szent István király tiszteletére rendezett városi ünnepségre, és az azt követő Kemencés Kenyérünnepre, a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Központba. 

Anna napi gyümölcsünnep Dinnyésen

2016.07.12. 16:56
2016. július 17-én 15 órakor kezdődik a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Turisztikai Központban hagyományos programunk, az Anna napi gyümölcsünnep, mely idén az Ismerős Arcok zenekar családi napjává bővült. 15 órakor a pákozdi Pipacsos néptáncegyüttes lép fel, majd a dinnyési Iglice népdalkör énekel, ezt követően a Ládafia Bábszínház Együgyű Mihók c.mesejátékát mutatja be a családoknak. 17 órától a Kákics zenekar tart moldvai csángó és felcsíki székely táncházat Gál Dávid néptáncpedagógus vezetésével. 19 órakor a Cseh Tamás programban sikeres fiatal zenekar, a Good Company muzsikál, majd az est fénypontjaként 20 órától az Ismerős Arcok zenekar ad koncertet.  

Szoboravató ünnepség Agárdon

2016.05.04. 15:20
Szeretettel hívunk mindenkit, a 2016. május 6-án, 14 órakor kezdődő szobor-avató ünnepségünkre. Dr. Solymos Ede (1926−2008) néprajzkutató, a magyar hivatásos és népi halászat kutatójának, a Velencei-tó halászata című monográfia szerzőjének munkássága előtt tisztelegve, születésének 90. évfordulója alkalmából Gárdony Város Önkormányzata és a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány szobrot állíttatott.

Március 15 - nemzeti ünnepünk Gárdonyban

2016.03.08. 16:05
Szeretettel hívunk mindenkit 2016. március 14-én 17 órára az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségünkre Gárdonyba, a Hősök Parkjában található 48-as kopjafához. Ünnepi beszédet mond Tóth István polgármester. Közreműködnek a Gárdonyi Általános Iskola diákjai, valamint hagyományőrző lovashuszárok: György László, Sárosdi Péter, Újfalusi Zsolt, Peszeki Eszter. Koszorúzást követően,  18 órakor a Nemzedékek Házában Kátai Zoltán énekmondó ünnepi műsorát hallhatjuk ".. a szó 'szabadság' vala" címmel.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Gárdonyban

2016.02.23. 08:31
2016. február 26-án, 17.30 h-kor városi megemlékezés kezdődik a Hősök Parkjában, Gárdonyban, a Településünkről a Gulágra hurcolt honfitársaink emlékére állíttatott kopjafánál. Mécses- és virágelhelyezés lesz, emlékező beszédet mond Tóth István polgármester. 18 órakor a Nemzedékek Házában (Gárdony, Gárdonyi G. u. 1.) Földváryné Dr. Kiss Réka történész,a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke tart előadást az 1956-os forradalom és megtorlás kérdéseiről, a Tóth Ilona perről. 
 

A Magyar Kultra Napja Gárdonyban

2016.01.13. 10:47
2016. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján városunk szülöttére, Gárdonyi Gézára emlékezünk, az író dédunokájával. Keller Péter Az élő Gárdonyi arc című kötetét mutatja be 18 órakor a Nemzedékek Házában. Másnap, január 23-án "Szabad-é dalolni...?" címmel a Szent Mihály Szekere Vándorszínház zenés színházi estjét élvezhetjük ugyanitt. Közreműködik: Valter Ferenc operaénekes, Somlai Valéria zongoraművész és Sebestyén Bernát.

Az Aradi vértanúkra emlékezünk

2015.10.02. 12:13
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar forradalom és szabadságharc tizenhárom honvéd tábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leininger-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignács és Vécsey Károly és Batthyány Lajos kivégzését október 6-ra, a bécsi forradalom évfordulójára időzítették. 
Fel